Hírek : Jordán-rali: Sordó az élen, a Ford tisztességtelen eszközöket is bevetett |
Jordán-rali: Sordó az élen, a Ford tisztességtelen eszközöket is bevetett
2008.04.27. 13:23
Loeb valószínűleg könnyedén behúzta volna karrierje 40. győzelmét, de a sors még nem látta elérkezettnek az időt, és szembeküldte vele Conrad Rautenbachhot. A délutáni szakaszokat tehát Loeb nélkül folytatták, és bár többször is vezetett a Ford színeiben Latvala, végül ismét Sordo zárt az élen.
A négyszeres világbajnok francia kiesésével hatalmas lehetőség nyílt riválisai előtt, hogy akár már most Jordániában letaszítsák a trónról.
Tizenharmadik szakasz: Latvala a második legjobb idővel átvette a vezetést Sordótól
A déli szerviz után azonnal támadásba lendült a Ford két pilótája. Hirvonen szakaszgyőzelmével ugyan nem tudta megelőzni Latvalát, aki második helyével is átvette a vezetést az összetettben, de Sordót a harmadik helyre száműzte. Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy Sordo mindössze 0,4 másodperccel követte Hirvonent, azaz még semmi sem dőlt el.
„Nagyon izgalmas ez a küzdelem Danival és Mikkóval. Nagyon keményen kell nyomnom a gázpedált, hogy magam mögött tudjam tartani őket”- nyilatkozta a szakasz után Latvala
A három pilóta mögött hatalmas luk tátongott. A negyedik helyen álló Chris Atkinson már több mint két perces hátrányt szedett össze a 13. szakasz végére Latvalával szemben
Tizennegyedik szakasz: Gigi Galli feltámadt
Lehet, hogy jövőre megváltoztatják a szabályokat, mert a tizennegyedik szakaszon az elöl haladó triász taktikázni kezdett, aminek köszönhetően Gigi Galli teljesítette a leggyorsabban az Erak Elamir 2-őt. Az első három pilóta láthatóan csak annyit adott ki magából, hogy a mezőny második felét maga mögött tartsa. Ez persze semmit nem vont le Galli teljesítményéből, aki 8:40.8 perc alatt teljesítette a távot. Az újrarajtoló Petter Solberg a Subaruval a negyedik végzett Hirvonen és Latvala mögött. Dani Sordo a norvég mögött csak az ötödik legjobb idővel zárta a tizenötödik szakaszt.
Tizenötödik szakasz: Latvala tovább építette az előnyét, Atkinson felébredt
A nap utolsóelőtti megmérettetése Latvaláról és meglepetésre Chris Atkinsonról szólt. A finn legjobb idejével érdemelte ki a figyelmet, míg az ausztrál a semmiből futott egy második legjobb időt, ami ezen a hétvégén nem volt benne a Subarujában. Latvala előnye a nap utolsó szakasza előtt már közel öt másodperc volt, és úgy tűnt, hogy a Ford várja első helyről a mindent eldöntő vasárnapot.
Tizenhatodik szakasz:
Érdekesen zárult a Jordán-rali második napjának legvége. Már-már a tisztességes versenyzés mítoszát fenyegeti az, amit a Fordosok csináltak. Latvala és Hirvonen úgy döntött, hogy Sordót maguk elé engedik, hogy ne nekik kelljen elsőként rajtolniuk vasárnap. Ezt a kiskaput ki kellene iktatni, mert ez nem egyeztethető össze a WRC tisztaságával.
Mi is történt pontosan? A két Ford az utolsó néhány kilométeren egyszerűen lelassult, hogy a mit sem sejtő Sordó az élre repítse a Citroent a Baptism Site 2-ön.
A pórul járt spanyol összesen mintegy tíz másodperces előnnyel várhatja a holnapot, ahol ő játssza majd a takarító szerepét.
A célban nevetséges indokkal állt elő Hirvonen. A finn úgy nyilatkozott, hogy egyszerűen lecsúszott a lába a gázpedálról, ezért esett vissza. Latvala sem állt elő eredetibb kifogással. A fiatal tehetség állítása szerint nem érezte jól magát a Fordban és a biztonság kedvéért vett vissza a tempóból.
|